24 ezer beteget is hazaküldhettek a kórházak Kásler utasítására
Összejött a 60 százalékos ágyfelszabadítás, a NEAK adatai alapján Szél Bernadett úgy számolja, átlagosan 16-24 ezerrel kevesebb beteget ápoltak a februárt követő két hónapban.
Összejött a 60 százalékos ágyfelszabadítás, a NEAK adatai alapján Szél Bernadett úgy számolja, átlagosan 16-24 ezerrel kevesebb beteget ápoltak a februárt követő két hónapban.
Hűtlen kezelést gyanít a képviselő.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint nem történt bűncselekmény.
Ez már a negyedik ilyen esemény volt, amit a képviselők a Clark Ádám térre szerveztek, hogy Orbán Viktor kormányfő is hallja a dudaszót.
A független képviselő szerint alkotmányellenes a kedden elfogadott rendelet.
A Clark Ádám téren harmadszor demonstráltak a kormány ellen.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint ilyen helyzetben is alkotmányos alapjoga véleményt nyilvánítani, érdekes bírósági tárgyalásra számít.
Szél Bernadett járta ki az országos tisztifőorvosnál.
Független képviselők szerint ki kell egészíteni az egészségügyi és a szociális dolgozók bérét.
A független országgyűlési képviselő parlamenti felszólalásában elküldte gyónni a Kereszténydemokrata Néppártot. Videó.
Mindenben megváltoztatta a hétköznapokat a koronavírus, misére is online jár már Szél Bernadett. A független országgyűlési képviselő családja "percekkel a karanténhelyzet előtt" bővült egy gyermekkel - így most intenzív az "összekovácsolódás". Szél szerint Orbánék későn kapcsoltak, s elárulja, ő milyen intézkedésekkel lépett volna korábban.
Nincs hatásköre állást foglalni a NAT ügyében – válaszolta Szél Bernadettnek az alapvető jogok biztosa.
Veszteséges erőmű-roncsot vett az állam ismeretlen áron - ezzel magyarázza Szél Bernadett, miért tett feljelentést a Mátrai Erőmű ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
A képviselő szerint az új NAT szeptemberi bevezetése sérti a jogbiztonság elvét, tartalmában és a tananyag mennyiségét tekintve pedig gyermekellenes.
Minden esetet egyedileg vizsgálnak meg.
Bár a kormány mást állított, csak december 31-ig lehetett a szakszolgálatokhoz fordulni az iskolaérettségi vizsgálat miatt.
Dorosz Dávid mellett Szél Bernadett sem hagyta szó nélkül a köztársasági elnök klímavészhelyzettel kapcsolatos kijelentését.
Hiánypótló körkép a Blikktől: ezt eszik a politikusok karácsonykor.